Csiganak

Hosszuak es hidegek a dublini ejszakak,
Egyedul es tavol mindenkitol, neha mar
Mindentol felek, az apro neszre rezzenek,
Varok a sotetben, lassan jonnek a reggelek.

Elindul a nap, es lomhan vanszorog az ora,
Bamulok ki az ablakon, hisz tudom, miota
Talalkoztunk, azon a szep ragyogo delutan,
Nem mulik el nap, hogy ne gondolnek Teread.

Gondolataim sokszor kalandoznak Feled,
Eszembe jutsz mikor nem vagy itt, s az ebed
Falatjait maganyomba zarkozva, az idegen
Vilag falai kozt fogyasztom.

Azon percek emlekei jarjak at koponyam belsejet,
S a jovobeli pillanatok, a kozeledo vendeg,
Ki megnyugvast hoz, kedvesseget es remenyt,
Hogy nem veszett meg el vegleg az emberiseg.

Leteznek meg csodak, s nem hiabavalo
Remelni, hogy a boldogsag egyszer csak
Megall, s bekopog maganyunk rozoga
Ajtajan, melyet reg bezarva tartunk mar.

Megeri bizni, hogy eljon egyszer az ido,
Mikor semmi sem szamit mar, minden
Szep, es atjar a boldogsag. Kedvesem,
Miattad ujra ertelmet nyert a vilag.